Mik is a kullancsok? A pókfélék családjába tartoznak, azon belül is az atkákhoz. Olyan paraziták, akiknek gazdatestre van szükségük a táplálkozáshoz. Más élőlényekre -emberre, állatra egyaránt- dokkolnak és a vérükből táplálkoznak. Egy vastag fullánkkal a bőrbe szúrnak, a nyálukkal azonnal érzésteleníti a szúrás helyét, hogy észrevétlenül felszívhassák magát.
A kullancsok egyik része a fűben leselkedik, ők látnak, így tájékozódnak. Másik részük a fák lombjain lesik áldozataikat. Elülső lábaikkal villámgyorsan meg tudnak kapaszkodni, amint egy áldozat a közelükbe kerül. Mivel vakok, egy orrhoz hasonló érzékszervvel ismerik fel az áldozatot, az úgynevezett haller-szervvel, ami az elülső lábaikon helyezkedik el. Így érzékelik az ammóniát és vajsavat, amely a verejtékben található, valamint a széndioxidot, amit pedig kilégzéskor a lehelletből érzékelnek. De nem minden szag érdekes a kullancsnak. Így történhet, hogy néhány ember soha vagy alig-alig találkozik kullancsokkal, mások pedig nem ilyen szerencsések.
Amint a kullancs gazdatestet talált, azonnal keres egy vékony, meleg, nedves bőrterületet (ilyen pl. a hónaljunk, térdhajlatunk, ágyék területe) ahol könnyedén felszívhatja magát.
A kullancs nyála egyfelől elérzésteleníti a szúrás területét, másfelől megakadályozza a véralvadást. Mivel a kullancs nyála kórokozókat is tartalmazhat, így nyálával akár meg is fertőzhet.
De ami minket legfőképp érdekel, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy a kullancsokat magunktól távol tarthassuk?
Ajánlott megelőzések:
- kerüld a magas füves területeket
- hordj zárt ruházatot, hosszú ujjal, hosszú lábszárral
- húzd a zoknit a nadrág szárára
- jobb a világos ruha a sötétnél. A világos ruhán könnyebben észrevesszük a kullancsot még mielőtt belénk szúrhatná a fullánkját
- használj kullancs riasztó szereket. Ezek egy ideig távol tartják a kullancsot. De semmiképp sem adnak tökéletes védelmet.
- hazaérkezés után alaposan nézd át gyermekeid és magad is
Kókuszolaj a kullancsok ellen
Hogy megvédjük magunkat a kullancs szúrásától többféle megelőzés is szóba jöhet. Tanulmányok azt mutatják, hogy a laurinsav tartalmú szerek hatékonyabbak, amely legfőképp a kókuszolajban található.
Aktuális tanulmány: Prof.Dr Monika Hilker és Dr Hans Dautel az alkalmazott zoológia/ökológia munkacsoport tagjai jelentették a kókuszolaj elijesztő hatásait.
Már a 10%-os laurinsav oldat is kullancs riasztó hatású. Ez a hatékonyság embereken 6 órán át volt kimutatható. A 10%-os oldat a nagyon fiatal, nemtelen kullancsoknál (kullancsnimfa) mutat 63-83%-os hatékonyságot, kifejlett kullancsoknál ez 75-88%.
A jó minőségű bio kókuszolaj laurinsav tartalma 50%. Így ideális kullancsriasztó.
Házi kedvenceink (kutya, macska) is profitálhatnak a kókuszolaj jótékony hatásaiból. Kutyaspecialistánk, Gaby Sievers napi 1 evőkanál belső használatát javasolja 10 kg-ként (tápszerhez adható), valamint a lábak, hasi rész, mellkas rész és fülek bedörzsölését séták előtt. A kókuszolajat pár pillanatig a tenyerünkben olvasszuk fel, majd masszírozzuk a bundába.
A 18 éves gimnazista, Alexander Betz a véletlennek köszönhetően talált egy gyógymódot kullancsok ellen. Feltűnt neki, hogy kutyája, Filou alig-alig visz haza a séták után már kullancsokat. Ami változott, hogy Filou az allergiája enyhítésére feketekömény olajat kapott a tápszerébe keverve. Ez azt jelenti, hogy a feketekömény olaj távol tartja a kullancsokat?
Mivel Alexander a végére szeretett volna járni ennek, megvizsgálta a feketekömény olaj hatásait. Megfigyelte, hogy az izzadság és a sertés vére vonzza a kullancsokat. De amit csak egy nagyon kevés fekete kömény olajat is adott hozzá, nem vonzódtak többet a kullancsok se az izzadsághoz, se a vérhez.
Így mi is tudunk profitálni ebből a véletlenből. Használjunk nap 1 evőkanál feketekömény olajat (3 éves kor felett ajánlott).
Ajánlataink: feeling kullancs elleni spray és a feeling bunda spray kedvenceinknek.
Akármelyik fenti módszert is alkalmazzuk, ne dőljünk be a reklámoknak, ne felejtsük el, hogy nem találták még meg a tökéletes kullancs elleni szert. Éppen ezért kiemelten fontos a gondos megelőzés. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, legyünk elővigyázatosak.
Gondtalan erdei sétákat kívánunk! És reméljük, az élményeken kívül senki nem visz haza mást!
Forrás: feeling.at